CV-Online.hu: A jelentkezők és a munkaadók legnagyobb hibái - interjú Soós Anikó tanácsadónkkal



Mind a munkavállalói mind a munkaadói oldalon emberek dolgoznak, ebből pedig az következik, hogy hibáznak, hibázunk. Melyek a legnagyobb hibák, melyeket elkövethetünk az állásinterjún?
 

Az állásinterjúra jelentkezők legnagyobb hibái

1. Önéletrajz

Az álláskeresők még mindig elkövetik azt a hibát, hogy nem jó önéletrajzot küldenek el egy pozícióra, nem fordítanak kellő figyelmet a pályázati kiírásra, a pozícióra és a pályáztató cégre - nyilatkozta a CV-Online.hu-nak Soós Anikó az IMPC Personnel Hungária Kft. személyzeti tanácsadó cég munkatársa. Hozzátette: előfordul, hogy a motivációs levélből egyértelműen kiderül, hogy eredetileg egy másik pozícióra írták vagy csak egy „sablon” levél, ez pedig nem vet jó fényt a jelentkezőre.

Egy személy ugyanis több kiírt álláspályázatra is alkalmas lehet, de ha nem az adott állásra készítjük az önéletrajzot és a motivációs levelet, a releváns képességeink és tapasztalataink kiemelésére sincs lehetőségünk.

2. Öltözék

A szakértő tapasztalatai szerint a korábban sokkal gyakoribbnak számító rosszul megválasztott öltözék és külső megjelenés manapság kevésbé jellemző, de még mindig ugyanakkora hibának számít. Ez köszönhető annak is, hogy egyre több információ jut el az aktív álláskeresőkhöz ezzel kapcsolatban, és lehetőség van segítséget kérni szakemberektől. A vállalatoknál eltérő lehet az öltözködési kódex, de az interjúra előnyös, ha akár egy fokozattal is formálisabbak vagyunk az ápoltság mellett.

3. Késés

Hibának számít, ha a potenciális jelöltek elkésnek az interjúról, illetve nem eléggé felkészülten mennek el.

A késést nyilván több minden okozhatja, többek között a helyismeret hiánya, ezt megelőzendő azonban érdemes rászánni az időt, előre megkeresni térképen a pontos helyet, a parkolási lehetőségeket és időben elindulni.

Ne feledjük, az állásinterjú egy esély nekünk, nem pedig a cégnek. Elkésni az állásinterjúról nem túl jó ómen. De ha már negyed órával a kezdés előtt látjuk, hogy nem érünk oda időben, nem kínos, sőt, kötelező felhívni az interjúztató menedzsert, tanácsadót és elnézést kérni, illetve megkérdezni, ha később érünk a megbeszéltekhez képest, problémát okoz-e a számára, nem borítja-e fel a napi terveit. Így a hátrányunkból máris előnyt kovácsolhatunk, hiszen figyelmességünkről és felelősségvállalásunkról teszünk tanúbizonyságot.

Soós Anikó szerint néhány esetben, nem csak késnek a jelöltek, de előfordul, hogy meg sem jelennek az interjún. „Nem ér senkit hátrány, ha nem tud elmenni a találkozóra valamilyen oknál fogva. Az azonban elvárható, hogy ezt a tényt a kapcsolattartónak időben jelezzék.”
 

A munkaadók legnagyobb hibái

1. Pontosság

A pontossággal azonban nem csak a pályázók állnak hadilábon. Önhibájukon kívül előfordulhat, hogy az interjúztatók sem fogadják megadott időben a jelentkezőket. "Erre a jelölteknek fel kell készülni. A vállalat személyzeti munkatársai is nagyon leterheltek és előfordulhat, hogy éppen az előző pályázó csúszása okoz késedelmet vagy a közvetlen vezetőjükkel tárgyalnak - mondja az IMPC munkatársa, aki szerint azonban a felvétellel foglalkozó munkatársnak is illene jeleznie, hogy milyen várakozási időre számíthat a beszélgetésre érkező.

2. Visszajelzés

Hozzátette: A visszajelzés hiánya a másik legnagyobb hiba, amely felróható egy vállalatnak. A tanácsadó irodánk például tartja a kapcsolatot mind a munkaadóval mind a pályázókkal, és a pályázók időben értesülnek arról is, ha negatív döntés született.”

3. Fizetés

Nagyon ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy a munkáltató és a munkavállaló megegyezik, elhangzik egy ajánlat a pozícióra, juttatásokra vonatkozóan, de a következő találkozón azonban, ami akár egy hónap múlva is lehet, már más feltételeket javasol a munkaadó a korábban megbeszéltekhez képest.

"Ez lehet egy, a céget érintő globális költségcsökkentés, átcsoportosítás következménye, de akár időközben találhattak egy kedvezőbb kondíciókkal, jobb kvalitásokkal rendelkező jelöltet is. Sajnos ez nem túl jó megoldás a cég részéről, mert ha aláírja is a jelentkező a szerződést, már eleve rossz érzéssel indítja a pályafutását a cégnél - nyilatkozta Soós Anikó.

A kolléganőnkkel készített interjú itt is megtekinthető: http://www.cvonline.hu/Allasinterju-a-jelentkezok-es-a-munkaadok-legnagyobb-hibai/a.html